Valahol a Csendes-óceán mélyén, még a felkelő nap országától is keletebbre, koromfekete sötétségben, jelentős nyomás alatt, de a legnagyobb békében és természetességgel kicsapódott a Mindenségből egy kis csepp…

– Hahó! Itt vagyok! – kiáltott fel, s ahogy ez kikívánkozott belőle, hirtelenjében ő sem tudta, ki az, aki itt van, és ki az, aki az imént felkiáltott, hogy itt van.

Mielőtt azonban tovább tűnődhetett volna ittlétének első lényegi kérdésein, arra lett figyelmes, milyen könnyednek is érzi magát.

– Nahát! – csodálkozott el, amint úgy érzékelte, felfelé kezd emelkedni. Mivel pár pillanattal korábban még itt sem volt, így sosem tapasztalhatta, mi az, hogy előre vagy hátra, fel vagy le, valamiért mégis tudta, hogy amerre halad, az felfelé van. Mivel erőfeszítésébe nem került, ráadásul e mozgás magától értetődő volt, és biztonságosnak tűnt, ezért átadta magát neki, és hagyta, hadd emelkedjen tovább és tovább. „Minden bizonnyal ez itt a dolgok Rendje. Különben is, mi mást tehetnék ebben a helyzetben?” – töprengett magában.